A szeretet energiája - Fordulópont
A Szeretet Energiája: 1. Fordulópont

Sokszor és sokat beszélünk ma már a szeretetről. Egyre nagyobb, fontosabb szerepet kap mindenki életében. Mondhatod, hogy ez mindig is így volt. Ez így igaz. Mindig is szerettünk valamilyen formában. Bár talán nem figyeltünk úgy rá, mint mostanában.
Az ember rájött, hogy mennyire fontos tudatosítania magában, hogy szeressen.
Hiszek a mondásban, hogy: „Ahol szeretet van, ott minden van.”

Sokféle módon kifejezésre juttathatjuk a szeretetünket. Megölelhetjük a másikat, megoszthatjuk a tulajdonunkat egy rászorulóval, vagy csak kedvesen szólunk embertársunkhoz. Végtelen variáció, egy céllal, hogy a szeretetünket kimutassuk.

Akik szívből éltek eddig is, azoknak nem újdonság ez, hiszen nap, mint nap bizonyították cselekedeteikkel, úgy, hogy közben nem gondolkodtak, csak tették, amit a szívük diktált.

Ma pedig talán az ezotéria népszerűsége hozta magával, hogy tudatosabban figyelünk oda egymásra.
Akár a szeretet törvényének, a karma törvényének, vagy az Univerzum adok-kapok törvényének, vagy bármi más okán cselekszel, teljesen mindegy. A lényeg, hogy a szeretet vezérelje a cselekedeteidet.
A tiszta, elvárások nélküli szeretet.

A szeretet energia.

Olyan intenzív és hatékony, hogy aki adja, és aki kapja, egyaránt érzi a testében és a lelkében, amikor szétáramlik az. A szeretettel lelkileg felemelhetsz olyat, akinek erre van szüksége, és képes vagy vele meggyógyítani bárkit, vagy akár önmagad.
Te is megteheted.

A következő részekben megmutatom neked, hogy benned is ott van a szeretet, tudsz szeretetet adni, és ami még nehezebb, tudsz szeretetet befogadni is. Ha eddig nem tudtad volna, akkor most megtanulhatod, hogy a szeretet energiájának segítségével hogyan változtathatod meg az életed.
Lehet, hogy ez egy fordulópont lesz az életedben? Csak rajtad múlik…

Csak rajtad múlik.
Csak rajtad múlik.
A Szeretet Energiája 1. rész – Fordulópont

One thought on “A Szeretet Energiája 1. rész – Fordulópont

  • 2017-06-08 at 10:47
    Permalink

    Olyan természetesnek tűnik a téma, mégsem beszélünk róla eleget. Nagyon tetszik az, hogy újszerű irányból van megközelítve az egész. A szeretetről igenis kell beszélni, és meg is kell tanulni azt “használni”. Köszönöm szépen, hogy olvashattam ezt a cikksorozatot.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: