Színezd újra tested – lelked

  Ma már közkedvelt az alternatív terápiákban, hogy a különböző színek gyógyító hatással is lehetnek az emberre. A legegyszerűbb mód, hogy függönyökkel, festményekkel, vagy a fal színével hatunk az emberre. Önmagunkra és környezetünkre pedig az öltözködéskor választott színkombinációkkal. Vannak azonban

Read more

Gondolatok “egyfajta” hitről

Rási András – Gondolatok „egyfajta” hitről Van, hogy eljön hozzám, és elmondja, hogy nem hisz semmiben… sem Istenben, sem Emberben… Minden, amiben valaha is hitt szertefoszlott, elveszett. Üresség van a helyén…. mély fekete üres űr… Eljött, mert el „kellett” jönnie…

Read more

Hófehér

December van. Ahogy telnek a hónap napjai, úgy hangolódik rá mindenki a szeretet ünnepére, a Karácsonyra. Sokan már egész évben ezt a napot tervezik, törik a fejüket, milyen ajándékokkal kedveskedjenek a szeretteiknek. Boltról boltra járva keresik a megfelelő tárgyat, amivel

Read more

Hinni akarok, vagy hiszek

A “hinni akarok” és a “hiszek” között a “megvalósulás” a különbség. Egy betegség esetén hajlamosabbak vagyunk a negatív folytatásban hinni, mint a pozitívban. Talán mert a félelem erősebb hatást gyakorol ránk, mint a gyógyulásba vetett hit. Nem beszélve arról, hogy

Read more

Az ideális meditációs kuckó

A rendszeres meditáció fontosságáról itt írtam: „A meditáció és az egészség”. A mostani írásomban a meditáció szóhasználat alatt egyaránt értem azt a relaxációs állapotot is, ami nem olyan mély, mint a meditatív állapot, viszont nagyon hasznos lehet annak is, aki

Read more

A mandala, mint eszköz

Ma már az ezotéria egyre népszerűbb, az emberek egyre nyitottabbak az új és esetleg még ismeretlen dolgok felé. Talán ez az érdeklődési igény hozta magával, hogy ma már szinte mindenki hallott a mandalákról, és azok csodálatos világáról. A szó, az

Read more

4 elengedhetetlen feltétel a tartós állapotjavuláshoz

A változás sokszor kellemetlen, és fájdalmas… olykor talán eszedbe jut, hogy inkább maradt volna minden úgy, mint amikor elkezdted… mert azt már úgyis megszoktad… Ahhoz, hogy jobb legyen, biztosan teljesülnie kell ennek a 4 feltételnek. Szóval szükséges… Szándék, …hogy ráébredj

Read more

Távgyógyítás az energiagyógyászatban

Az alternatív gyógymódok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek manapság. Sorra hallani, olvasni sikeres gyógyulásokról, megváltozott, jobbá tett életekről.   Aki ilyen módon (is) szeretné visszanyerni az egészségét, biztosan megtalálja a számára megfelelő korrekt Segítőt. Az „is” azért került az előző mondatba,

Read more

A Szeretet Energiája 6. rész – Szeretet áramoltatása a gyakorlatban

A legtöbb ember, akivel eddig szóba került az, hogy mennyire vágyik a szeretetre, de nem kapja azt úgy meg, ahogyan azt szeretné, azt vallja, ő rengeteg szeretetet ad kifelé. Valamiért mégis úgy érzi, hogy nem kap viszonzásként semmit, vagy csak

Read more

A Szeretet Energiája 5. rész – Önmagad szeretete lépésről-lépésre

Az Ember önmagában egy csoda! Úgy lett megteremtve, hogy már az első pillanatától fogva rendelkezik minden hozzávalóval és képességgel, hogy megteremthesse magának a boldogságot. Mégis sokan vallják magukat boldogtalannak. Azt gondolom, hogy ennek egyik fő oka, hogy nem tudják kimutatni

Read more
%d blogger ezt szereti: