3 gondolat a szeretet mellett
3 gondolat a szeretet mellett

Érdekes, hogy mi emberek hajlamosak vagyunk általában negatív oldaláról megközelíteni a dolgokat. Legtöbbször azt keressük, hogy „miért ne” tegyünk meg valamit, „miért ne” higgyünk el dolgokat.
Ehhez a gondolkodáshoz hozzájárul az a 4 ártó energia, amiről már volt szó, és majdnem ugyanilyen fajsúllyal a félelem-tényezők.
Mondhatod rám, hogy „Miről beszélsz? Te is a negatív oldaláról közelíted meg a témát!”

 

Miről beszélsz?
Miről beszélsz?

Való igaz, viszont ahhoz, hogy építkezni tudjuk, meg kell határoznunk, hogy honnan is indulunk.
Én sem vagyok különb senkinél, ugyanúgy éreztem, cselekedtem, hasonló falakat építettem, mint a legtöbb ember. Én is begubóztam a kis világomba, hogy megvédjem magam. Féltem, gyűlöltem, aggódtam és irigykedtem. Bezárkóztam, mert csalódtam. Építettem a falakat, és nem engedtem be senkit, csak azokat, akik legközelebb álltak a szívemhez.

Ma már másképpen van.

Megváltoztam, napról-napra lettem nyitottabb, engedtem be az életembe a Fényt, a szeretetet. Ma már más vagyok, mint sok évvel ezelőtt. Sőt más vagyok, mint tegnap voltam. Nem vagyok tökéletes, de talán olyan nincs is. 

Az életem majdnem teljes egészében kizárta az ártó energiákat. Persze megbotlom én is. Néha még félek, és aggódom. Sőt olykor még csalódom is. Viszont ezek ma már nem érintenek meg olyan szinten, mint évekkel ezelőtt.

A „gyógyítói küldetésem” ébresztett rá arra, hogy csak úgy tudok másoknak segíteni, ha magam is megnyílok, és felvállalom a szeretet befogadását is, nem csak az adását.
Láttam, hogy milyen hatással van a hozzám fordulókra, amikor szeretettel közelítettem feléjük.
A szeretet egy csodálatos pozitív energia. Gyógyítja a testet, és a lelket. Életeket változtathat meg. Ebből a csodából mégis sokan kizárják magukat, csupán „önvédelemből”.

Meg kellett tanulnom elfogadni a szeretetet. Hiszen ahogyan adtam másoknak, az előbb-utóbb visszaszállt rám. Nem feltétlenül pont attól, akinek én adtam. Sokszor egészen más helyről kopogtatott az életembe a szeretet. Én pedig nem védekeztem ellene tovább. Nagyra tártam az engem körbe vevő váram kapuját, és beengedtem az életembe én is ezt a csodát.

 

Lebontottam
Lebontottam

Aztán a kapuval együtt a falak is leomlottak. Így lettem már teljesen más ember.
A sok kapott és adott szeretet bizalmat erősített, és teljes egészében megváltoztatta az életem.
Megtanultam elfogadni a szeretetet, és ezzel egy új életet is kaptam. Ahol sokkal többet süt a Nap, ezerszer kedvesebbek az emberek, és könnyebben meg tudok oldani bármilyen feladatot.

A saját példámon keresztül igyekeztem bemutatni azt, hogy miért is érdemes szeretettel közelítenünk mások felé, és miért érdemes elfogadnunk, ha valaki úgy gondolja, hogy megtisztel minket ezzel a csodával.

Tehát a 3 fő gondolat, ami a szeretet adása, és elfogadása mellett szól:
1. Pozitív energia. Lelket és testet gyógyító csoda.
2. Visszaszáll. Amikor érdek nélkül adjuk, sokszorosan száll vissza ránk. Bárkitől, bármikor.
3. Bizalomkeltő. Az érdektől mentes szeretet egyértelmű lesz annak, aki kapja. Megnyílunk, így megismerheti őszinte valónkat.

A Szeretet Energiája 4. rész – 3 fontos gondolat, ami a szeretet mellett szól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: