onmagad-szeretete-lepesrol-lepesre
Az Ember önmagában egy csoda! Úgy lett megteremtve, hogy már az első pillanatától fogva rendelkezik minden hozzávalóval és képességgel, hogy megteremthesse magának a boldogságot.

Mégis sokan vallják magukat boldogtalannak.
Azt gondolom, hogy ennek egyik fő oka, hogy nem tudják kimutatni a szeretetüket mások felé. Vagy amiről ők úgy gondolják, hogy megtették, a másik részéről nem ugyanazt jelenti.

Gyakori tapasztalat, hogy az ember elvárja azt, hogy hogyan bánjanak vele, milyen módon szeressék, viszont visszafelé már nem működik ugyanez. Az indok legtöbbször, hogy „fogadd el, hogy én ilyen vagyok, és nem tudok változni”.

Változni bárki tud, ha akar.

A fenti indok csak egy „olcsó kifogás”. Bocsánat, ha megbántottalak. Nem ez a szándékom. Viszont, ha megsértődtél, akkor tudom, hogy igazam volt. Sőt, most már te is tudod magadról, hogy változtatnod kellene. Hiszen rosszul estek a fenti gondolatok.

Tehát, hosszútávon nem működhet az, hogy a saját orcádra akarod formálni a környezeted. A szeretetnek minden irányban egyformán kell áramolnia. Ehhez, pedig lehet, hogy változnod kell neked is.

Eddig is birtokában voltál a képességnek. A szeretet ott van mindenkiben. Lehet, hogy idő kell hozzá, hogy előcsalogasd, de attól még ott van. Képes vagy rá, hogy változtass! Sőt egyedül TE vagy képes változtatni önmagadon.

Felgyorsult a világ.

A számítástechnikai, és mobil eszközök hihetetlenül gyors fejlődése magával hozta, hogy az emberek rövid időn belül nagyon sok információhoz juthatnak hozzá. Ennek pedig egyenes következménye a felületesség. A „szelfik” és „applikációk” világában mindenki sietve olvas, nehogy lemaradjon valamiről, valahol az internet feneketlen mélységében. A hosszabb írásokba legtöbben már bele sem fognak.

internet-fuggoseg

Gratulálok!
Ha eddig eljutottál az olvasással, akkor Te nem tartozol ebbe a rétegbe. 

Szóval a technika elidegeníti az embereket egymástól. Sokszor látni, hogy társaságokban is mindenki a mobilját nyomkodja, ahelyett, hogy beszélgetnének. Szerintem ez nem jó irány…

Stílusosan folytatom.
Van néhány „alkalmazás”, ami a „gyökérkönyvtáradba” lett a születésedkor „telepítve”. Ott volt eddig is, még akkor is, ha nem, vagy csak keveset használtad. Mind előhívható egyszerre, vagy külön-külön is. Rajtad múlik.
Egytől-egyig olyan alkalmazás, ami segít kimutatnod, és ezáltal befogadnod is a szeretetet.

Most csak az első és legfontosabb lépést mutatom meg. Aztán a következő részben sorra vesszük a többit is, hogy egyesével kibontsuk mindet.

Szóval most csak 1 „alkalmazásról” lesz szó, mert ez mindennél fontosabb. Ha ez nincs meg, akkor a többi sem működhet megfelelően.
Tehát az első és legfontosabb dolog, ami nélkül nem fogod tudni megfelelően áramoltatni a szeretetet:

 

1. ÖNBECSÜLÉS. (alkalmazás telepítve)
Vagy írhatom úgyis, hogy önmagad szeretete. De ha jobban tetszik így: az önmagadba vetett hit.
Enélkül ne várj nagyobb eredményt ezen a területen.

Lehetsz te akármilyen mélyen lelkileg, viselhetnek meg téged a napi problémák, ha van önmagadban hited, akkor bármilyen nehéz helyzetből ki tudsz kerülni.

Nézzük másik megközelítésből. Ha nem szereted önmagad, akkor hogyan is várhatod el, hogy mások szeressenek?
Az önbecsülésed megteremtésének első lépése a felismerés.
Felismered, hogy nem vagy tökéletes te sem. Ugyanúgy követsz el hibákat, mint bárki más. Ugyanúgy elégedetlen vagy az alakoddal, az életeddel, a körülményeiddel. Te is mást szeretnél, mint a legtöbben.
Tökéletes életet, tökéletes alakot, tökéletes munkát… stb.
Nem kell a tökéletességre törekedned. Legyél inkább különleges. Fedezd fel magadban azt a tudást, képességet, ami különlegessé tesz téged önmagad szemében.

onmagad-elfogadasa

Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, a tökéletlenségeddel együtt.

Fogadd el, hogy amin nem tudsz változtatni, az is te vagy.  Aztán amin szeretnél, és tudsz is, azon változtass. Teljes mértékben rajtad, a döntéseden múlik.
Nem rágódni kell azon, ha felismered a hibáidat, hanem döntést hozni, és mindent megtenni a változtatásért.
Fogadd el, hogy ez is az utadnak egy része, és te döntesz arról, hogyan cselekszel. Most itt tartasz, ilyen, és ilyen problémáktól akarsz megszabadulni, lépésről-lépésre haladhatsz előre. A tempó csakis rajtad múlik.
Amikor pedig eredményeket érsz el, tehát olyan irányba tudtál változtatni, amit szerettél volna, akkor legyél hálás mindezért.
Adj hálát azért, mert megadatott, hogy felismerd, és megoldhasd a problémáidat.

Tudom, hogy leírva ez egyszerűnek tűnik, az életben megvalósítani már bonyolultabb. Kell hozzá erő és kitartás. De mindenek előtt egy döntés, hogy mostantól lesz önbecsülésed, és megtanulod szeretni önmagad.
Tehát összefoglalva: felismerés, elfogadás, változtatás, hála.

A következő részben szó lesz még jónéhány dologról, amik ott vannak már benned, legfeljebb elő kell csalogatni valahogy. Mind egytől-egyig segítség lesz számodra abban, hogy megfelelően áramoltasd a szeretet energiáját, és ezzel megváltoztathasd az életed.
A végén pedig lesz +1 „alkalmazás”, aminek hatalmas ereje van.

A Szeretet Energiája 5. rész – Önmagad szeretete lépésről-lépésre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: