szeretet-aramoltatasa-a-gyakorlatban

A legtöbb ember, akivel eddig szóba került az, hogy mennyire vágyik a szeretetre, de nem kapja azt úgy meg, ahogyan azt szeretné, azt vallja, ő rengeteg szeretetet ad kifelé. Valamiért mégis úgy érzi, hogy nem kap viszonzásként semmit, vagy csak nagyon keveset.
Ennek több oka is lehet, amire most nem térek ki. Viszont fontos, hogy nem mindig onnan kapjuk vissza a szeretetet, ahová adtuk, és csak az a tiszta szeretet, amit feltétel, és elvárás nélkül tudunk adni. Amit pedig adunk, az úgyis visszaszáll ránk.

Ahogy már említettem is, a legelső és legfontosabb az önmagad szeretete. Ha te sem szereted magad, akkor ne várd el, hogy mások szeressenek. Rideg, és száraz tény, de tény.

Folytassuk inkább azokkal a tulajdonságokkal, viselkedési formákkal, cselekedetekkel, amik alkalmazása által felerősítheted a szeretet áramlását minden irányban.

A legegyszerűbbel kezdjük ezt a részt.

baba-mosoly

2. MOSOLY.
Biztosan nem mondok azzal újat, hogy ha bárhová mosolyogva lépünk be, akkor az esetek többségében az ügyünk intézése szempontjából már fél siker. Sőt a mosolyunk viszont-mosolyt generálhat a velünk szemben állóval. Ez pedig akár pozitív hangulatváltozással is járhat nála, hogy az arcon lévő izmok elkezdenek pozitívan dolgozni.
A legkönnyebben csecsemőknél tudjuk kipróbálni. Hiszen az esetek többségében, ha rájuk mosolygunk, visszamosolyognak ránk. Ezek tükörreflexek, és mint tudjuk a picik mindig őszinték. A mosolyunkkal bizalmat ébresztünk, ezt a babák is érzik, visszamosolyognak, attól pedig mi leszünk még boldogabbak. Még jobban mosolygunk, amire már önfeledt kacagás lesz a válasz… és még ezt is lehetne fokozni könnyek csordultáig.
Tehát a gyerekek az őszinte megmondhatói ennek az egésznek, hogy ha mosolyt adunk, akkor mosolyt kaphatunk cserébe.
A szeretet áramoltatásának egyik legegyszerűbb, és talán legfontosabb módja. Bárki, bármikor kivitelezheti, csak a szándékon múlik. Akinek a mosoly szokatlan tulajdonság, de úgy dönt, hogy kipróbálja, akkor a sok gyakorlás hatására előbb, vagy utóbb természetessé fog válni.

3. KEDVESSÉG.
A nyers, és sokszor sértően őszinte emberektől számtalanszor hallottam már, hogy nem kapnak elég szeretetet. Viselkedésüket, nyers kommunikációjukat azzal indokolják, hogy ők ilyen „típusúak”.
Meg sem próbálnak változtatni, csak elkönyvelik, hogy náluk nem működik a szeretet adás-kapás.
Pedig a legtöbbször már azzal is szerethetőek lennének, ha változtatnának a szóhasználatukon és a hangsúlyozásukon.
A mondanivalót kedvesen prezentálva, már azonnal szeretetre méltóvá válhatna az, aki eddig ridegnek, merevnek tűnt mások szemében. Nem beszélve arról, hogy a kedvességünkkel nagyobb tiszteletet is adunk a másiknak. Ez is csak döntés kérdése. A lényeg, hogy csak akarni kell.

4. MEGBOCSÁTÁS.
A harag, a gyűlölet, a fájdalom, mind olyan falakat építenek az ember köré, amin nem tud keresztülhatolni a szeretet. Ezek mind múltból eredő sérelmek. Cipelésük, folyamatos felelevenítésük, csak növeli a teher súlyát, megoldást nem kínálva a problémára. Ez pedig minden alkalommal valamilyen betegséghez vezethet.
A múlton nem lehet már változtatni. Viszont a jövőt a mostani gondolatok fogják meghatározni. Ezért fontos megbocsátani, hogy a jelen gondolatai ne ronthassák el a jövőt is.
Ha pedig sikerül mindezt megtenni, a falak leomlanak, a szeretet áramlása újra elindul, és egy egész élet változhat meg ennyitől.

5. ÖNZETLENSÉG.
Ha adsz, akkor kapsz. Amit adsz, azt kapsz. Így működik az élet. Önzetlenül adni a szeretet áramoltatásának egy nagyon erős formája. Eredménye azonnal érezhető mind a két fél részéről, amikor a jócselekedet megtörténik. Egyformán érzi az, aki adja, és az is, aki kapja.

6. HÁLA.
Annyi minden történik velünk az életünk során, amiért érdemes megállnunk egy pillanatra, hogy megköszönjük azt. A hála fontossága előtérbe került az utóbbi években. Egyre többen ismerik fel, hogy minden okkal történik az életünkben. A jó és rossz dolgok egyaránt. Mindenből tanulhatunk, és a tapasztalataink alapján változtathatunk is, ha úgy döntünk.
Van, aki azt mondja, minden nap hálát kell adnunk. Én azt mondom, minden alkalommal adjunk hálát, amikor őszintén, és tiszta szívből tudjuk ezt megtenni. Mert csak akkor működik, ha érzelmeket teszünk mellé. Ha ez egy héten csak egyszer történik meg, akkor legyen annyi, de az legalább szívből jön. Amikor csak megszokásból mondogatjuk, hogy „hálás vagyok érte”, nem lesz meg a kimondott szavaknak a szükséges érzelmi töltése, így el sem jut oda, ahová szántuk. Ennyire egyszerű ez.
A tiszta szívből kimondott hála pedig hatalmas szeretetenergia áramlást indíthat be.

A legfontosabb „alkalmazásokat” emeltem ki a fentiekben és az előző részben, ami véleményem szerint elindíthat bárkit azon az úton, hogy megtanulja áramoltatni a szeretet energiáját. A legjobb, ha mindet kipróbálod, és gyakorlással fejleszted, míg természetessé nem válik. Ha pedig már alkalmazod ezeket, akkor gratulálok, mert neked biztosan nem okoz problémát a szeretet adása, befogadása.

Ígértem +1 „dolgot”, ami alkalmazásának hatalmas ereje van.

+1. ÖLELÉS.
Az ölelésnek hatalma van. Írtam is erről régebben egy jegyzetet megtörtént események alapján, ami elolvasható ide kattintva.
Az ölelést megelőzően, mindkét fél széttárt karokkal közelít a másik felé. Talán még sosem gondoltál bele, hogy ez azt jelzi, bízhatsz bennem, fegyvertelen vagyok, nem akarok ártani neked, szeretettel közelítek feléd. A kezdeményezésben elsősorban a test „beszél”.
Maga az ölelés, mint két test egymáshoz viszonyított helyzete, hatalmas energia löket mind a két fél számára. A két ember energia terének összeolvadása hatványozottan erősíti fel az érzést.
A személyes konzultációimon szinte mindenki kér szeretet-ölelést. Különböző módon hat mindenkire.
Aki igazán át tudja adni magát a tapasztalásnak, csodás élményekről számol be. Ilyenkor érzem, ahogy az addig megfeszült izmok, és test ellazul, a légzés lelassul. Az energiaterem még ilyenkor is gyógyító hatással van. A csakrák összekapcsolódnak, megindul a szeretetenergia áramlása, olykor pedig azonnal oldódnak könnyek között a lelki blokkok, és múlnak el fájdalmak. Ez a szeretet-ölelés tarthat pillanatokig, vagy akár pár percig is. Van, aki azt mondta, az 1 órás találkozónkon végig így kellett volna állnunk. Mindenki másképpen éli meg, nyitottságának függvényében. Fontos, hogy helyén kezeljük a két test ilyenformán történő érintkezését.

Létezik másfajta ölelés is, amikor két test szenvedélyesen összefonódik. Az már a szerelem energiája.
De ez egy másik történet…

olelés

A Szeretet Energiája 6. rész – Szeretet áramoltatása a gyakorlatban
Tagged on:                                         

2 thoughts on “A Szeretet Energiája 6. rész – Szeretet áramoltatása a gyakorlatban

  • 2016-10-14 at 14:23
    Permalink

    Kedves András!
    Köszönet minden irásodért,nekem most nagy szükségem van ezekre.Már volt megtapasztalásom ezekről az energiákról-a szeretet-ről.Valamiért most nem müködik,elvesztettem.

    Úgy döntöttem előről kezdem,mint amikor előszőr kezdtem tanulni a szeretetet.Már éreztem a szivem szeretetét áradni,és növekedni.
    Valami történt velem,de még nem tudom m i.Talán a félelem?Olyan érzésem van hogy megrekedtem,és nem tudok kijutni belőle.
    Mostanában sokszor sirvafakadok.
    Van egy betegségem ami már 14 éve meg van.Mindig úgy éreztem meg fogok gyógyúlni belőle,..Pillanatnyilag már kétségeim vannak felőle.
    Parkonzon-kor.
    Röviden ennyit szerettem volna leirni magamról.
    Szeretettel:Erzsi.

    Reply
    • 2016-10-20 at 16:55
      Permalink

      Kedves Erzsi!

      Megtisztelsz a figyelmeddel, és ezt köszönöm szépen. Külön örülök, hogy tetszenek az írásaim.

      Hiszek abban, hogy bármilyen problémából fel lehet állni. Kell hozzá a gyógyulásba vetett hit, türelem, és kitartás is.
      Az ember olykor elgyengül, veszít a hitéből, úgy érzi, hogy kevesebbet süt rá a Nap, türelmetlenebb lesz, és ha nincs mellette kellő lelki támogatás, akkor könnyen fel is adhatja.
      Ilyenkor kell a legerősebbnek lenni. Végig gondolni, hogy eddig miért is tartott ki az ember? Mi motiválta? Aztán mély levegő és menni tovább.

      A félelem lehet a legveszélyesebb akadály, amit az embernek le kell győznie az útján. Félelemmel sokkal könnyebb teremteni, mint pozitív gondolatokkal. Ezért törekedni kell arra, hogy ne a félelem irányítson.

      Ha egyszer már sikerült felállnod, akkor sikerülni fog újra. A jelen helyzetből pedig lássad a tanítást, hogy legközelebb ne történjen meg újra, hogy ekkora gödörbe kerülsz.

      Szurkolok neked!
      Sok sikert kívánok!

      …szeretettel…
      András

      Reply

Hozzászólás a(z) Godó Ernőné,Erzsi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük